www.karate.hu
PDF letöltés

A WKF elnökét díjazta a Nemzetközi Fair Play Bizottság magyar vezetője

Munkássága elismeréseképpen kitüntetésben részesítette a Karate Világszövetség elnökét, Antonio Espinost a Nemzetközi Fair Play Bizottság. A díjat a wroclawi Világjátékokon adta át a szervezet magyar elnöke, Kamuti Jenő. Az eseményen jelen volt Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke és Bóné Zoltán, a Nemzetközi Versenysport Szövetség főtitkára, korábbi válogatott karatés is.

fairplaydij

Dr. Mészáros János, Antonio Espinos és Kamuti Jenő

„Ez egy hosszabb folyamat és vezetői tevékenység elismerése, amelyet látva kijelenthető, hogy jó úton halad a karate sportág” – tette hozzá a díj átadásakor a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, akit nemrég választottak meg a Nemzet Sportolójának.

A spanyol sportvezető annak a közel két évtizedes tevékenységnek az elismeréseként kapta meg a Fair Play díjat, amely során egységet teremtett a japán eredetű küzdősportban, és elősegítette, hogy a sportág története során először bekerült a 2020-as olimpiai programba.

"A karate fényes jövő előtt áll. Az olimpiai bemutatkozással soha nem látott lehetőségek nyíltak meg előttünk" - jelentette ki Antonio Espinos.

*

A díj átadásának hivatalos indoklása:

„Antonio Espinos Ortueta hatodik dan fokozattal rendelkező feketeöves karate mester, korábbi spanyol válogatott versenyző, jelenleg világszerte ismert és elismert sportvezető. Munkásságáért hazájában a sport területén a legmagasabb állami kitüntetésben, a Spanyol Sport Érdemérem arany fokozatában részesült.

Antonio Espinos 12 évig volt a Spanyol Karate Szövetség elnöke, mielőtt az Európai Karate Szövetség (EKF) vezetőjének választották. Ezt a pozíciót 1997 óta mindmáig is betölti, és 1998 óta első embere a Karate Világszövetségnek (WKF) is.

A WKF élén a sportágban korábban soha nem látott egységet és egyetértést hozott létre. Vezetése alatt a világszövetség a különböző karate irányzatok és csoportosulások ernyőszervezetévé vált, amelynek eredményeképpen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos sportágnak ismerte el a karatét.

A sportágat űzők és kedvelők mindig hálásak lesznek Antonio Espinosnak, hogy sportvezetőként elősegítette annak a több évtizedes álomnak a megvalósulását, hogy a karate olimpiai sportág legyen. Eltökéltségének és 19 évnyi kitartó munkájának köszönhetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly úgy döntött, hogy a karate története során először bekerült a 2020-as olimpiai programba.

Antonio Espinos a határozatot követően kinyilvánította, hogy bármely karate stílus, amely elfogadja a WKF olimpiai kvalifikációs szabályrendszerét, részt vehet a kvalifikációs versengésben, így lehetőséget kap az ötkarikás szereplésre.

A mérföldkőnek tekinthető tokiói részvétel mellett a karate egyre több, az olimpiai körforgásba tartozó multisport-eseményre kap meghívást, így a sportág ott lesz a 2018-as Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián is. Emellett aktív szerepet tölt be a karate a Világjátékokon, a különböző kontinensek „miniolimpiáin”, például az Európa Játékokon, a Harcművészeti Világjátékokon és rendszeres megrendezik az Egyetemi Karate Világbajnokságokat is.

Antonio Espinos a sportágat új szintre emelő tevékenységével a karatét világszerte gyakorlók 100 millió fős táborának adott új lendületet és örömet.”