www.karate.hu
PDF letöltés

Átadták az első MKSZ-es dan diplomákat

Ünnepélyes alkalomra került sor a Magyar Karate Szakszövetség keddi elnöksége után: kiosztották az első, az MKSZ által honosított dan diplomákat. A díszes okleveleket a hazai karate számos meghatározó alakja, vezetője és mestere vehette át.

dandiplomaatadas

Dr. Popper György korábbi, és Dr. Mészáros János jelenlegi MKSZ-elnök

A diplomák átadásának az Aquaworld Resort Budapest adott otthont, amellyel előzőleg stratégiai megállapodást kötött az MKSZ.

Az első honosított dan diplomát Dr. Popper György, a szövetség tiszteletbeli elnöke nyújtotta át a jelenlegi vezetőnek, Dr. Mészáros Jánosnak, aki rövid beszédében megemlékezett arról, hogy "a karate fantasztikus utat járt be hazánkban azóta, hogy néhány évtizeddel ezelőtt legális sportággá vált". Mint mondta: ma Magyarországon a karate már elismertségnek örvend, és úgy tűnik, hogy 2024-ig olimpiai sportág lesz.

Dr. Mészáros hozzátette: a jelenlévők közül Furkó Kálmánnak már a Szolnok Kupa alkalmával átadta az MKSZ-es dan diplomát. Ezt követően több honosított oklevelet nyújtott át a megjelenteknek.

Az ünnepélyes alkalommal Kurdi Gábor, Nánai Ferenc, Juhász Ferenc, Kozma Erzsébet, Miskolczi Attila, Bisztrony Csaba, Borza József, Börzsei Károly, Bóné Zoltán, Büchler Zsolt, Falusi Márton, Harsányi László, Hecker Balázs, Kálóczi József, Turák Péter, Fischer Mihály, Kecskés sándor, Bíró György, dr. Tahon Róbert, Gali Csaba, Kalmár Árpád, S. Kovács Ádám és Dr. Dobozy József vehetett át diplomát.

Akik az eseményen nem tudtak jelen lenni, valamint más karatés vezetők a későbbiek során kapják majd meg honosított diplomájukat.