www.karate.hu
PDF letöltés

Az első pedagógusképzést Gyulán tartották egy pilotprogram keretében

Harmincórás, ingyenes pedagógus-továbbképzést tartottak július elején a Gyulai Implom József Általános Iskolában. A résztvevők a küzdősportok és a karate alapjait sajátították el, hogy a későbbiekben a diákoknak is átadják tudásukat az általános iskolai testnevelésórákon és szakkörökön.

pilotgyula

fotó: Nagy Ákos

A képzést a Magyar Diáksport Szövetség, a Testnevelési Egyetem, a Magyar Karate Szakszövetség és a Honvédelmi Sportszövetség szervezte. A pilotprogramba a Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai, elsősorban testnevelőtanárai kapcsolódtak be.

A helyszínen az is kiderült, hogy a gyulai képzésen részt vevő pedagógusok visszajelzéseit, javaslatait beépítik majd a programba, amely később országos kiterjesztésű lesz.

Csákvári László mesteroktató elmondta, huszonnégyen vesznek részt a gyulai képzésen, a tanárok játékos, emészthető formában sajátítják el a karate alapjait. Hozzátette: a programmal szeretnék felkelteni az érdeklődést a küzdősport iránt.

– A játékos megközelítésen túl az önvédelem oktatásának alapjait is fontosnak tartjuk – ismertette. Mint megtudtuk, a képzésre legalább két főt delegáló iskolák a testnevelésórákon használható eszközcsomagot kapnak.

(forrás: gyulaihirlap.hu)