www.karate.hu
PDF letöltés

Höning Dávid Buda ötödik lett Almerében

Több mint 600 versenyző vett részt a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria második állomásán, amelynek a hollandiai Almere adott otthont 2015 február 14-15-én. Kellemes meglepetésre a fiatal Höning Dávid Buda a 75 kg-osok között az ötödik helyen végzett.

almereplakat

Höning Dávid Buda a selejtezők során ugyan alulmaradt a dán Abilddal szemben, ám legyőzője hihetetlen módon, világsztárokat is felülmúlva bekerült a döntőbe, ami azt jelentette, hogy Dávidnak is rajtuk kellene keresztülverekednie magát, ha bronzérmet szeretne nyerni. Ez a magyar karatésnak majdnem sikerült is: a vigaszágon sorban túljutott a francia Lebrunön, a svájci Sahinon és a holland Smaalon is. A bronzmérkőzést a sportág jelenlegi talán legnagyobb csillaga, az azeri Agajev ellen sérülés miatt fel kellett adnia, azonban így is pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Höning Dávid Budán kívül még Nagy Botond ért el helyezést a magyarok közül, miután férfi katában egy győzelemmel és két vereséggel a 11. lett.

Ezúttal is kitett magáért a 67 kg-ban Tadissi Martial és Szegedi Döme, akik azonban három, illetve két diadalt követően sem lettek végül helyezettek a 67 kg-osok között. 

Összességében jól teljesítettek a magyarok a hollandiai viadalon, hiszen többségüknek - a fentieken kívül Hübner Andrásnak, Hárspataki Gábornak, Höning Alexander Budának és Tóth Beatrixnak - volt győztes mérkőzése Almerében.