www.karate.hu
PDF letöltés

Molnár Dániel is Premier League bronzmeccset vívhat

Hárspataki Gábor és Tadissi Martial után Molnár Dániel is kiharcolta az éremmérkőzés jogát a Dubaiban zajló Karate1 Premier League viadalon. A +84 kg-os magyar versenyző komoly ellenfelek legyőzésével érte el, hogy harmadik helyért küzdhessen a vasárnapi programban.

dubaimolnarrebicek

Molnár Dániel már a sportág legrangosabb sorozatának tavaly őszi isztambuli versenyén jelezte, hogy a felnőtt mezőnyben is számolni kell vele. Dubaiban pedig azt is bebizonyította, hogy nem volt véletlen a törökországi bronzérem: három győzelemmel bejutott a legjobb négy közé, ahol csak a súlycsoport jelenlegi legnagyobb egyénisége, a kétszeres világbajnok török Erkan tudta megállítani. Az UTE nehézsúlyúja azonban előzőleg - élete talán legjobb formáját nyújtva - legyőzte az ötszörös Európa-bajnok német Hornét, majd győzött a feltörekvő tehetség - friss U21-es Európa-bajnok - fehérorosz Vodchits ellen, és felülmúlta a számos Premier League-éremmel rendelkező török Kaptant is.

Molnár Dániel eredményei:

A 16 közé jutásért: -Horne (német) 2-0
Nyolcaddöntő: -Vodchits (fehérorosz) 2-0
Negyeddöntő: -Kaptan (török) 2-1
Elődöntő: -Erkan (török) 1-5
A harmadik helyért: -Nishevci (koszovói)
 
A dubai Karate1 Premier League verseny eredményei elérhetők innen.