- teszt üzemmód -
     |  Elfelejtett jelszó  
Szerző: Szebeni József, Dátum: 2011. máj. 27. 20:30

Nyílt levél

Tisztelt Dr. Mészáros János!

Hozzá szeretnék szólni a felnőtt Európa Bajnoksággal kapcsolatos dolgokhoz, valamint kérném a felkészülés során keletkezett költségeim megtérítését.

A felnőtt Európa Bajnokságra utazó keret kihirdetésre került a pozsonyi versenyt követően. Akit kiválasztottak az mentálisan, fizikailag és szellemileg is már az EB-re készült. Ennek ellenére egy összehívott WKF bizottsági döntés alapján szétmérkőzéseket írtak ki az EB előtt 2 héttel. Ez sem a készülő versenyző(k)nek, sem a csapat hangulatának, sem a magyar karaténak nem tesz jót.

A meghozott döntéssel nem értek egyet, teljes mértékben inkorrekt döntésnek tartom, mivel a kvalifikációs versenyeken bizonyítottam, eredményeket hoztam, valamint egy Italian OPEN vagy egy Dutch OPEN nem említhető egy lapon semmilyen magyar versennyel, akkor sem, ha azt Magyar Bajnokságnak hívják, ahol néhány kategóriában csupán 1-2 induló akad.

A szövetségi kapitány és a válogatott edző a kvalifikációs versenyek tükrében hozta meg a döntést a kerethirdetésnél. Úgy gondolom, ha Ők vannak erre kiválasztva és felhatalmazva, akkor miért egy WKF bizottság dönt ez esetben? Ha már egy WKF bizottságot összehívtak, akkor miért nem úgy hozták meg a döntésüket, ahogy a kadet, junior és U21 esetében is működik, pontozással. Simán át kellett volna számolni az eredményeket és úgy is egyértelmű lett volna, hogy ki indul, és nem teszik ezzel tönkre a versenyzőket, valamint nem rontják a morált a csapaton belül és kívül. Szorgalmaznám minél előbb a felnőtt válogatottnál is a pontozásos rendszer bevezetését. Így nem egy bizottság, nem egy válogatott edző vagy nem egy szövetségi kapitány döntene az induló(k) sorsáról, hanem a tényleges eredményük, ha időközben a kiírt pontozásos rendszeren nem módosítanak.

Hogyha három versenyző közül teljesítettem a kvalifikációt, ezt mindenki elismerte, valamint egyértelműen jobb eredményeim vannak, akkor miért engem büntetnek azzal, hogy az EB előtt ki-ki meccset írna ki? Ráadásul, aki az egészet szervezte az nem tudott teljesíteni. Nem értem az eljárás egész folyamatát.

Talán rossz volt a kiírás? Ki hibázott? Miért a versenyzőt büntetik? Milyen emberek ülnek ebben a bizottságban? Értenek egyáltalán a karatéhoz, hogy nemzetközi versenyekhez hasonlítgatnak magyar versenyeket? Voltak már egyáltalán Golden League versenyen? Minek írnak ki kvalifikációs versenyeket? Elég lenne az EB előtt 1 héttel szétmérkőzéseket tartani, nem? Abba sem gondol bele senki, hogy az EB-n nemzetközi ellenfelekkel kell megmérkőzni és nem magyarokkal?

Tavaly szintén vitatható módon maradtam ki a csapatból, idén a szezon legjobb magyar eredményét értem el a kiírt kvalifikációs versenyeken, de ez sem volt elegendő, újabb mérkőzést kellett kiírni. A vitás helyzeteket csak egy tiszta és világos kritériumrendszer oldhatná meg, ahol a szubjektivitás kizárásra kerül. Egy világos, egyértelmű pontrendszer, tenné egyértelművé a kvalifikálást.

Aki ezt a döntést meghozta, annak nagyon szépen köszönöm. Egy EB-re készülő jó formában lévő versenyzőt sikerült kigolyózni és egy nevető harmadik tud indulni a versenyen. A jelenlegi induló versenyző már letett arról, hogy ezen az EB-n induljon, mégis Ő megy. Lehet, hogy pont ezért, hogy nincs súly a vállán vagy pont ezért nem fog jól vagy rosszul szerepelni. Ezek után szerintem nem is kell kérdezgetni, hogy miért tart ott a magyar karate, ahol tart.

Mivel a felkészülésembe minden munkát és pénzt beleraktam kérem a Magyar Karate Szakszövetséget, hogy a 2011. évi Dutch Open (5. helyezés) és az Italian OPEN (2. helyezés) versenyeimnek a költségeit térítse meg számomra, melynek összege 180 000 Ft.

Kérném az ügyben való állásfoglalását és kérem levelemet a Szövetség oldalán mindenki számára elérhetővé tenni.

Budapest 2011. április 27.

Tisztelettel:

Szebeni József


Nincs hozzászólás