Budapest jól vizsgázott a szemlebizottság előtt
A Nemzetközi Világjátékok Szövetségének (IWGA) szemlebizottsága Magyarországon végzi a munkáját. A delegáció feladata eldönteni azt, hogy Budapest és Gödöllő alkalmas helyszín-e arra, hogy megrendezze a 2017-es Világjátékokat, azaz az olimpián kívüli sportágak csúcsversenyét.
A küldöttség szerdán már tárgyalt a budapesti Városházán, ahol a sportlétesítmények csütörtöki bejárása után sajtótájékoztatón számolt be a Magyarországon szerzett tapasztalatokról.
Ron Froehlich elmondta, úgy látja, hogy Magyarországon mindenki támogatja a Világjátékok megrendezését. „Több helyszínen megfordultunk, és ahogy a pályázati anyagból is kiderül, Budapest és Gödöllő komolyan gondolja a Világjátékok megrendezését. Szerdán dr. Schmitt Pál köztársasági elnökkel is tárgyaltam, és annak a találkozónak nagy jelentőséget tulajdonítok” - tette hozzá az IWGA elnöke, aki a szervezet ügyvezető igazgatójával, Joachim Gossow-val érkezett Budapestre.
A sajtórendezvényen Budapest részéről dr. Szeneczey Balázs, a főpolgármester kabinetfőnöke tájékoztatta az újságírókat a szemlebizottsággal folytatott megbeszélésekről. Az állam képviseletében dr. Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára biztosította támogatásáról a magyar pályázatot, Gödöllő városát pedig dr. Gémesi György polgármester képviselte, aki a pályázatot összefogó Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnökeként is érdekelt volt tárgyalásokon.
A főpolgármester kabinetfőnöke hangsúlyozta: jól sikerültek a megbeszélések.
„A tárgyalások célja az volt, hogy bebizonyítsuk, Budapest jó helyszín a megrendezésre. A pályázat nemzeti összefogás eredményeként jött létre, a főpolgármester sikeresen hozta közös nevezőre a játékok megrendezésében szerepet vállalókat. Végigmentünk a pályázat minden egyes pontján, és a kérdések kereszttűzében jól vizsgáztunk a szemlebizottság előtt” – mondta Szeneczey Balázs.
Gémesi György az egységes akaratra hívta fel a figyelmet „Az elmúlt pár napnak az az üzenete, hogy Magyarországon valóban teljes körű összefogás jött létre annak érdekében, hogy egy, hazánkban eddig még soha nem látott méretű sporteseménynek adjunk otthont” – nyilatkozta az NSSZ elnöke, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is.
A sajtótájékoztatón részt vett S. Kovács Ádám Világjátékok-győztes karatés, valamint Szögi Szilvia versenytáncos, akik 2005-ben Duisburgban és 2009-ben Kaohsiungban is részt vettek az olimpián kívüli sportágak világversenyén.
Schmitt Pál is támogatja a Világjátékok megrendezését
A köztársasági elnök is fogadta a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) szemlebizottságát. A delegáció azért érkezett Magyarországra, hogy személyes benyomásokat szerezzen, miután Budapest és Gödöllő közösen pályázott az olimpián kívüli sportágak közös versenyének 2017-es megrendezésére.

Dr. Schmitt Pál szerdán délelőtt fogadta Ron Froehlichet, az IWGA elnökét és Joachim Gossow-t, a szervezet ügyvezető igazgatóját, akiket Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke és Dr. Szeneczey Balázs, a főpolgármester kabinetfőnöke kísért el a Sándor-palotába. A megbeszélésen részt vett Dr. Aján Tamás, az IWGA alelnöke is. A köztársasági elnök támogatásáról biztosította a magyar pályázatot.
- Nagyon örülünk, hogy elnök úr melléállt a Világjátékok kandidálásának – mondta a találkozó után Dr. Gémesi György, a pályázatot összefogó Nemzeti Sportszövetség elnöke. – Ennek az az üzenete, hogy Magyarországon valóban teljes körű összefogás jött létre annak érdekében, hogy egy, hazánkban eddig még soha nem látott méretű sporteseménynek adjunk otthont.
- Nagy jelentőséget tulajdonítok a találkozónak, és örülök, hogy egy régi sportbaráttal cserélhettem eszmét – hangsúlyozta Ron Froehlich. – Örülök, mindenki támogatja a Világjátékok megrendezését. Az elkövetkezendő két napban ellátogatunk a sportlétesítményekbe, a szállodákba és számos prezentációt hallgatunk meg a magyar tervekről, ezeket is kíváncsian várom – tette hozzá az IWGA elnöke.
Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat
Fotók: Vörös Nándor