|
Szerző: Magyar Karate Szakszövetség, Kategória: Hírturmix, Hír feladásának ideje: 2012. feb. 2. 10:21
Több mint 8 millió forint gyűlt össze a Facebookon a HEGYEM GYEREKEKNEK
Invitel, 2012. február 1., 17:05
Az Invitel Facebook oldalán 2011. december 1-je és 24-e között volt elérhető az a digitális Adventi naptár, amelyen keresztül virtuális forintokat gyűjthettek az adományozók a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom számára. Az összefogásban részt vettek a HEGYEM elhivatott támogatói is, többek között Pártos Csilla színművész és Erdei Zsolt profi boksz világbajnok is. A támogatást január 26-án kapta meg a Mozgalom az Inviteltől.
Az Invitel és a HEGYEM (Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom) közös Adventi gyűjtést indított a nélkülöző gyerekek megsegítésére. A két szervezet hosszú távú együttműködése keretében, a 2010-es sikeres gyűjtés után a tavaly év végén – december 1-je és 24-e között – ismét a virtuális világban segíthettek a Mozgalomnak a támogatók. A kampányban 8.209.233 virtuális forint gyűlt össze, melyet az Invitel váltott át valós támogatássá és kiegészítette azt: összesen 10 millió forintot adományozott a HEGYEM számára.
„A Facebook nemcsak szórakozáshoz, kapcsolattartáshoz, hanem társadalmi felelősségvállaláshoz – esetünkben egy nemes adománygyűjtéshez – is megfelelő keretet ad. Az Invitel Facebook oldalának több, mint 28 ezer tagja a tavalyi év végén ismét rendkívül aktív volt és több mint 8 millió forintot gyűjtött össze a rászoruló gyerekek részére” – mondta el a kampány kapcsán Sarkadi Katalin, az Invitel kommunikációs vezetője. „Az Invitel a virtuális forintokat valódi pénzzé váltotta és kiegészítette azt, így összesen 10 millió forint adománnyal tudjuk segíteni a HEGYEM Mozgalom munkáját. Köszönjük mindenkinek, aki mellénk állt és támogatta a kezdeményezést” – tette hozzá.
„Az Invitel adománygyűjtő akciójának köszönhetően a tavalyi év legszebb hónapját éltük meg decemberben. Szemünk előtt zajlott minden: láttuk, ahogy a Facebook-on egy sprinter sebességével terjednek a rólunk szóló videók és cikkek, az eredmény pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Azt gondolom, hogy az összegyűjtött több mint nyolcmillió forint óriási elismerés az adományozók segítőkészségének és mindazoknak, akik a civil szervezetünk munkájában részt vesznek. Mindenki előtt meghajlunk és mindenkinek köszönjük a támogatást! Azt kérjük, hogy küzdjenek velünk a szegénység ellen az idén is” – reagált az akció sikerességére Dr. Gubacsi Attila Ph.D., a HEGYEM társalapítója.
Az Invitel Facebook oldalán található Adventi naptárban minden egyes napnál egyetlen kattintásra fotók, filmek, cikkek jelentek meg a HEGYEM mozgalomról és azokról a családokról, gyerekekről, akiket támogat. A naptár egyes ablakainak kinyitása után minden megosztás plusz forintokat és plusz ismertséget jelentett a HEGYEMNEK, ezáltal megfelelő minőségű és mennyiségű ennivalót a gyerekeknek.
Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom A HEGYEM 2010 elején azért alakult, hogy segítsen mindazon gyerekeknek, akik nem jutnak hozzá megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz. A magyar gyerekek jelentős része ugyanis nem jut hozzá olyan ételhez, amely elégséges lenne a fizikai gyarapodáson túli mentális fejlődéshez. Az alapproblémát az jelenti, hogy a legfontosabb időszakban, a gyermekkor 6 és 12 év közötti időszakában a gyermekek nem kapják meg az idegrendszer fejlődéséhez szükséges tápanyagokat. A fejlődési folyamatba később már nem lehet beavatkozni, a fejlődés nem gyorsítható és nem idézhető elő, így a szellemi innovatív értékek későbbi megteremtése szinte lehetetlen. A budo-sportok olyan hagyományokat ápoló örökségek, amelyeknek megingathatatlan szellemi alapjuk van: fegyelemre, tiszteletre, kitartásra tanítanak, olyan alapértékek elsajátítására, amelyek a mindennapok során is tetten érhetőek. Belső tartalmuk, filozófiájuk, sajátos erkölcsi értékrendjük van, amelyben kiemelkedő szerepet kap a társadalomban való helytállás, a család és embertársaink tisztelete. A HEGYEM célja, hogy ezeket az erényeket és értékeket közvetíteni tudja, ezért is biztosít lehetőséget arra, hogy a rászoruló gyerekek el tudják sajátítani ezeket a sportokat, illetve a mozgás, az egészséges életmód életük részévé válhasson.
Nincs hozzászólás |