www.karate.hu

karate2024

facebook

twitter

youtube

insta

danosaink

macslogo

karateworldtvbanner

 

PDF letöltés

Világbajnokságon szerepelnek legjobb karatésaink

Keddtől vasárnapig Dubaiban rendezik az idei felnőtt karate világbajnokságot. A két évente sorra kerülő, 116 ország több mint 1000 sportolóját felvonultató vb-n Magyarországot 15 versenyző képviseli, köztük a sportág olimpiai bemutatkozásán, Tokióban bronzérmet nyert Hárspataki Gábor. A para-karatésoknál három magyar versenyző indul.

dubaimegerkezes

A karatésoknál a női 68 kg-os súlycsoport kivételével valamennyi egyéni kategóriában lesz magyar induló, csapatban pedig küzdelemben indul férfi és női együttesünk is, valamint tatamira lép a nemrég formálódott női formagyakorlat csapat is.

A válogatott tagja az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor mellett a korábbi világbajnoki ezüstérmes, többszörös Eb-bronzérmes, Európa Játékok-harmadik Tadissi Martial, aki az idén ősszel remek formát mutatott, hiszen a sportág legrangosabb versenysorozata, a Karate1 Premier League-széria kairói és moszkvai állomásán is döntőt vívott. Szintén indul Dubaiban az olimpiai részvételről nem sokkal lemaradt Molnár Dániel és Ilankovic Aleksandra, és a felnőttek között is bizonyíthatja tehetségét a korábban ifjúsági olimpiai résztvevő, a tavalyi budapesti korosztályos Eb-n az U21-esek között Európa-bajnoki címet nyert Baranyi Zsófia.

A dubai vb-n a para-karatésok mezőnyében is avatnak bajnokokat. Hazánkat Csatári János, Kákosy Olívia és Kárpáti Petra személyében három versenyző képviseli, akik valamennyien az értelmileg akadályozottak mezőnyében indulnak. A tavaszi Európa-bajnokságon Kákosy Olívia arany-, Csatári János pedig ezüstérmes lett.

A verseny selejtezőit keddtől péntekig bonyolítják le, szombaton és vasárnap pedig a bronzmérkőzésekre és a döntőkre kerül sor. A vb magyar szempontból azért is érdekes, mert a következő világbajnokságnak 2023-ban Magyarország ad otthont.

Karate világbajnokság, Dubai, a magyar indulók:

Formagyakorlat:

Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura
Csapat: Fábián Csenge, Sterck Laura, Tóth Vanda

Küzdelem:

Férfiak:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: Hidasi Tibor
+84 kg: Molnár Dániel
Csapat: Botos Botond, Hárspataki Gábor, Hidasi Tibor, Molnár Dániel, Szegedi Döme, Tadissi Martial
Nők:
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Baranyi Zsófia
61 kg: Ilankovic Aleksandra
+68 kg: Pap Dorottya
Csapat: Baranyi Zsófia, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya

Para-karate:

Értelmileg akadályozottak:
Férfiak: Csatári János
Nők: Kákosy Olívia, Kárpáti Petra

A karate világbajnokságról információk, eredmények elérhetők itt

A para-karate versenyszámokról információk, eredmények elérhetők itt