www.karate.hu
PDF letöltés

A tanulás mellett a kyóban is eredményes Garab Gergely

Erős, testre mért kombinációival győzte le mind a négy ellenfelét Garab Gergely, a Castrum SC Kapuvár 80 kg-os felnőtt versenyzője, a 2014-es MKSZ Kyokushin Full Contact Felnőtt Magyar Bajnokságon Szolnokon. A Szegedi Orvostudományi Egyetem 4. éves hallgatója megmutatta, hogy tanulás mellett is lehet eredményesen sportolni.

Garab Gergely a döntőbe tart

Garab Gergő 2013-ban Szentesen ezüstérmet szerzett, majd hiába kvalifikálta magát eredményével az Európa bajnokságra, iskolai tanulmányai miatt nem tudott azon résztvenni. Idén is edzései nagyrészét Kapuvártól távol végezte, és amolyan "távoktatásban" követte Németh Gábor edző utasításait.

Március 1-én Szolnokon rendezték, az idei felnőtt Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot. A tét, nem csak az "Össz-Magyar Bajnoki" cím elnyerése, hanem a szeptemberben megrendezésre kerülő Világkupa méretű, rendszerű (kvalifikációhoz kötött) Oyama Emlékversenyen való indulás lehetősége.

Gergő minden küzdelmét, hosszabítás nélkül nyerte

Első ellenfelét a nagyatádi Újvári Bálintot, a Castrumos harcos jó tempójú ütései, és az ezt követő térd rúgásai chudan Ipponnal (Test K.O) kényszerítette térdre.

Ezt követően a Kyo Hungária SE versenyzője Oláh Gergő ptóbált helyt állni a himodi támadásoknak. A bírók kegyelmeztek meg 3 perc után ellenfelének, és juttatták továb kedvencünket a legjobb 4 közé.

A Tameshi-wari /deszka törés/ után már a döntőben

11 deszka eltörése után (3-4-4) már kellően bemelegedve, és ráhangolódva várt a következő ellenfélre.
A harmadik küzdelemben a fiatal, és lendületesen induló Popovics Tamás (Martfű Victory) is megrogyott a gong előtti hajrában. A himodi harcos ezt wazari (félpont)-val nyerte.

A döntőben az orosházi ifj. Zsiga Zsolt 2. danos karate mestert kb. 30-40 másodperc alatt Ipponnal győzte, és utasította maga mögé a dobogón.

Nagy volt a kapuvári öröm, a Tiszaligeti Sportcsarnokban, mikor Garab Gergely átvette a Magyar Bajnoknak járó díjat. A közösségi portálon több ezren látták, osztották, és gratuláltak a Castrumos Bajnoknak, aki a versenyt követően újra az orvosi könyvekbe ásta el magát pihenésként.

(forrás: castrumsport.hu)