www.karate.hu
PDF letöltés

Ismét sikeres A.J.K.A. edzőtábor volt Gyulán

Mint az utóbbi években megszokott, az idén is megrendezésre került az A.J.K.A Shotokan Karate-do Szövetség karate nemzetközi edzőtábora Gyulán, amelyet Sensei Sáfár László vezetett. A tábor fontos szerepet tölt be, hiszen egységesíti a technikákat, kiemelkedő szerepet kap a hibajavítás terén, s kiváló, vidám, baráti hangulatával erősíti a klubok a karatékák és a nemzetek közötti barátságot. Igen, nem tévedés, a nemzetek közöttit is, hiszen népes amerikai és német küldöttség is részt vett a tábor munkájában. A házigazda, a Torma György mester vezette Gyulai Karate Egyesület mint mindig, most is mindent megtett a tábor sikeréért igényes szervező és lebonyolító munkájával.

safartabor

Hogy milyen munka folyt a táborban, arról Sensei Sáfár László nagymester nyilatkozott.

- Hányan vették részt a táborban?

- Hatvanketten voltunk, az ország minden részéből, Nagykanizsa, Budapest, Békéscsaba, Gyula képviseltette többek között magát, |és ami fontos, nagy számban voltak itt az oktatók. Nyolcan Németországból érkeztek, hatan pedig Amerikából, az USA-ból. Van, aki már több, mint ötven éve a tanítványom, és külön megtiszteltetés, hogy a születésnapi táboromba eljöttek.
 
- Mintha most többen jöttek volna külföldről...
 
- Igen, pedig a vírus miatt most nehezebb, teszteket is kell csinálni, stb. Emeli az ittlétük értelmét. Nehezebb volt az utazás is.
 
- Mi volt tábor fő profilja az idén?
 
- Mindig tervezünk valami speciális anyagot, amivel jobban megértik a résztvevők az oktatást. Az idén a formagyakorlatok a katák néhány különlegességét értelmeztük és gyakoroltuk. Minden katának meg van a jelentősége, vagyis most a katák egy-egy nagyon fontos, jellemző részét néztük meg. Egyszer nem elég ezeket gyakorolni.
 
- Mennyire egységesek az oktatók technikái?
 
- Mind az A. J. K. A. oktatói, akik elvégezték az oktatói képzést. Egységesen oktatnak. Ha nagyon kis probléma adódik, javítom. Ők tanítanak, én pedig tanítom őket,a tanulás egy folyamatos dolog. A lényeg, hogy jól adják tovább a tudást. Ha rossz a tanító, rossz a tanítvány. A tanítványok jellemzik a tanítók munkáját. Sok fajtája létezik a karaténak a világon. De, nincs rossz karate, csak rossz tanító.
 
- Várható, hogy ismét Békéscsabán folytatódik ősszel a munka?
 
- Valószínűleg, hiszen a német tanítványok már most jelezték, hogy szívesen jönnének.
 
- Milyen fontos feladatok várnak még a szervezetre?
 
- Miután sikerült a karatét a hivatalos tanrendbe betetetni, és tanítjuk a Testnevelési Egyetemen, ez a munka nagyon fontos. Nem „verekedésre” oktatunk, hanem a testnevelésben hasznosító értékeit, a Budo, a jellemfejlesztés módjait, egészséges embereket nevelni ennek a segítségével. Ennek eszköze lesz a könyvem is, ami elkészült, már csak a magyar szakfordításra várunk, s nyomtatható lesz, egy oktatói szakkönyv.
 
(forrás: Gregor László)